Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A horgászvízről

 

Tatabánya Bánhidai Erőműi tó ( Ceni – Centrál tó )

Megye: Komárom-Esztergom megye

Kezelő: Jószerencsét HE, Tatabánya 

Víz mérete: 36 ha

Víz típusa: mesterséges  

      A tavat Komárom Esztergom Megye legnagyobb vízfolyásának, a Vértes hegység lábánál eredő 47,5 Km hosszú Által ér tatabányára érkező szakaszának a felduzzasztásával hozták létre a múlt század első harmadában az 1930-as években.  A mesterségesen kotort medencét felduzzasztották, s abba terelőgátakat telepítettek, melyek az erőmű hűtésére szolgáló, a tóban cirkuláló vizet vezették meg. A tó körülbelül 80 éves múltra tekint vissza, ez idő alatt leeresztve, lehalászva nem volt! 2004 végéig meleg vizes tóként működött. A Bánhidai II Erőmű leállása óta hideg vízű tó.

 Átlagmélység: 1,5-2,5 m

Szélessége: 220-300 méter között váltakozik a tó közepén gátrendszerrel.
Fenékviszonyok: kemény agyag, salak, váltakozó rétegű iszappal takarva.
Növényzet:  parti sás-nád, helyenként vízre lógó bokrok.

 

Halállománya: Ponty, Amur, Csuka, Süllő, Harcsa, Balin, Fekete sügér, Keszeg, Kárász, Compó, Busa, kis mennyiségű törpe harcsa


A fenék egyenletes, 1,5-2,5 méter között váltakozik akadóktól mentesen közvetlenül a szélétől egészen a közepéig. Csupán egy-két nagyobb terméskő gurulhatott a part elé, ami viszont egyben jó haltartót is jelenthet. Minimális, néhány centis iszap borítja az aljzatot. Hínár nincs a tóban. A két hosszú partrészt egyébként magántanyák, stégek, bódék határolják.
A helyi horgászok többségének kis vízparti építménye, vagy stége nem nyitott a vendéghorgászok előtt.

 

Napijegyes és vendég horgászaink számára az alábbi részek nyújtanak horgászati lehetőséget:

     - az erőmű melletti kb. 300 méteres szabad partszakasz

     - az egész évben gyakran látogatott környei befolyó ( által ér ) torkolata

     - valamint az Bokodi erőműi horgásztó kifolyásától az Által-érnek a Bánhidai  Eműi  tó   befolyásáig terjedő szakasza, a Környei tó kivételével. Az Által ér horgászható                   szakaszának meder kotrása 2012. tavaszán ér véget. Várhat mélysége 0,8 – 1,5             méter, szélessége 8-10 méter

      - a tulajdonossal történő előzetes egyeztetés után stégről is horgászhatunk!

      - továbbá horgászhatunk a háborítatlan kíméleti területen lévő horgászház területéről, melyről bővebb információ a "KIADÓ HORGÁSZHÁZ" menüpont alatt található meg.

 

 

 

A 300 méteres erőmű felőli szabad partszakasz a Fürdő utca ( lőtér ) felől közelíthető meg.

Jellemzője: A stégek felöli 150 m-es partszakasz a tómeder kanyarulatáig sekélyebb része a tónak, 0,8 – 1,6 m, itt található egy a farkas tavak felől érkező kisebb befolyás, vízhozama csekély. A kanyar utáni egyenes szakasztól a kifolyóig  a tómeder egyenletesen mélyülni kezd, itt már a parttól néhány méterre is 2 méternél mélyebb vizeket találunk. A kifolyó környékén a víz mélysége a 4 métert is eléri.

 

A Kb 50 méteres Által ér befolyásánál lévő szabad partszakasz Tatabánya felől Környe felé a Bánhidai II Erőmű portája előtt elhaladva a főutat átszelő vasúti sorompó előtt balra a tó felé lekanyarodva közelíthető meg. A torkolati rész náddal tarkított. Vízmélysége 0,6 – 1,6 m között váltakozik. A torkolati rész kotrása 2012. tavaszán fejeződik be. Az állandó vízbefolyás hatására a part alámosásokkal, pandajokkal tarkított. Tavasztól őszig a tóba érkező friss, oxigén dús víz miatt minden halfaj kedvenc tartózkodási helye.

 

Által ér egyesületi kezelésben lévő szakasza kiváló szórakozási lehetőséget nyújt az úszós horgászat kedvelőinek. A csalihalfogástól egészen a több kilós amurok pontyok csukák harcsák megfogásáig. FIGYELEM az Által éren az Erőműi tóra érvényes méret és mennyiségi korlátozások, fogási, tilalmi időszak érvényes.

Helyi rekordok Kg-ban:

ponty 26, amur 22, harcsa 72, busa 49,5, Csuka 11, Süllő 8